Rólam tudni kell, hogy hatalmas
árnyvadász fan vagyok. Rajongásig szeretem a Cassandra által megalkotott
világot, benne az összes szereplővel. Így hát nem csoda, hogy már tűkön ülve
vártam a Lady Midnight magyar megjelenését, és már csak a csodálatos borítója
miatt is magaménak akartam tudni a könyvet. Kicsit meglepődtem, amikor
megláttam, hogy igencsak termetes darabbal lesz dolgom, de gondoltam a jóból
sosem árthat. Hogy bejött-e a jóslatom? Máris kiderül!
Öt év telt el a
Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére
sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki
elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért
veszteségeket.
Oldalán a
parabataiával, Julian Blackthornnal, egy démoni cselszövést próbál felderíteni
Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó, igéző
tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében.
A szíve azonban veszélyes irányba húzza…
A helyzetet tovább
bonyolítja, hogy Julian bátyja, Mark – akit a tündérek öt évvel ezelőtt
elraboltak – egy alku részeként váratlanul hazatérhet. A tündérek mindenre
hajlandók, hogy kiderítsék, ki gyilkolja a fajtájukat… és ehhez szükségük van
az árnyvadászok segítségére. Ám a tündérek földjén másként telik az idő, így
Mark alig öregedett, és nem ismeri meg a családját. Vajon valóban sikerülhet
visszatérnie közéjük? Tényleg elengedik a tündérek?
Eredeti cím: Lady Midnight
Megjelenés éve hazánkban: 2016
Eredeti megjelenés: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 688
Nos, részben igazam volt, mert
tényleg tetszett a könyv. Viszont ezzel a féltégla dologgal voltak gondjaim.
Számomra úgy tűnt, főleg a vége felé, hogy már nagyon húzzuk-nyúzzuk a dolgot,
csak még egy fejezet, na még kettő, jó, lehet az három is…Úgy gondolom, kicsit
lehetett volna spórolni a felesleges rizsán, néhány jelentéktelen jelenetet úgy
ahogy van kihúzni, és a fő szálra koncentrálni jobban. Viszont védelmére szól
az írónőnek, hogy tényleg elég sok minden történik a cselekmény folyása során,
amin meg is lepődtem. Ha visszagondolok A végzet ereklyéi sorozatára, abban 2
könyv alatt történt annyi minden, mint most a Lady Midnightban. Mindenesetre
vagy lerövidítettem volna, vagy kettészedtem volna a sztorit, mert bár rajongó
vagyok, elég fárasztó volt egyhuzamban befogadni ennyi mindent.
Amit először észrevettem az olvasás
során, az a szereplők modernizálódása az előző könyvekhez képest. Az írónő
eddig, ha használt, inkább „irodalmi szlenget” alkalmazott a regényeiben (mondjuk,
lehet, hogy ilyen dolog csak az én fejemben léteik, no de mindegy…). Az
éjfél kisasszonyban viszont több helyen is visszaköszön a mai fiatalok által
használt nyelvezet, és a karakterek szokásaiban, viselkedésében is tükröződnek
a mai fiatalság jellemvonásai. Mivel a tényleg a jelemben játszódik a könyv
ezzel nincs is baj, viszont engem annyira lesokkolt a dolog, hogy eléggé
szokatlannak éreztem ezt az új stílust.
Szintén szemet szúrt, hogy mintha a
Lady Midnight karaktergárdájában nem lenne meg az az elhivatott, tipikus
árnyvadász-szellem, mint azt Clary és Jace generációjánál érzékelhettük. Ez
kissé hiányérzetet keltett bennem, és ezt sajnálatos módon én az előbb
említett modernizálódás számlájára tudom írni.
 |
| forrás |
Úgy látszik, még mindig nem tudok
leakadni a szereplőkről, de ezt mindenképp meg kell említenem. Amit legjobban
imádok Cassandra stílusában az, hogy mennyire kitűnően bánik a
mellékszereplőkel. Annyira élvezem, hogy végre nekik nem csak a gyertyatartó
szerepe jut, akik csak úgy „vannak”, hanem külön történetük, egyedi jellemük,
múljuk, jelenük és jövőjük van, egyénre szabva. Bár csak 2-3 főszereplő van
hivatalosan a könyvben, mire befejezed az olvasást legalább 10 egyén hogyanléte
miatt kezdhetsz aggódni a folytatásban, annyira emberire és kézzel foghatóra
sikerednek.
A történetről is ejtenék még pár
szót. Abszolút fogalmam sem volt, hogy milyen ötlete támadhatott még az eddigi
könyvei után az írónőnek, mivel azokban már úgy hittem, mindent elmesélt
nekünk, ami eszébe jutott. De nem, Cassandra kreativitáskútja sosem szárad ki,
szalagszerűen pattannak ki a fenomenálisabbnál fenomenálisabb ötletek a
fejéből. A legújabbal pedig újfent sikerült lenyűgöznie! Izgalmas volt,
sikerült fenntartania a figyelmem az utolsó oldalig, ráadásul olyannyira
fondorlatos, hogy amíg ki nem lett biztosra jelentve, hogy lényegében ki is a
gonosz a történetben, semmiben sem lehettem biztos. Arra viszont tényleg nagyon
kíváncsi vagyok, hogy mivel tudja még folytatni a sztorit, mivel egy eléggé
lezárt könyvet adott ki a kezei közül. Jó, jó persze azért nincs minden szál
elvarrva, de lényegesen kevésbé drasztikus a függővégfaktor ebben az esetben,
mint amihez szokva vagyok.
Egy szó, mint száz, én meg voltam elégedve
az Éjfél kisasszonnyal. Volt néhány dolog, amivel nem értettem egyet, de 90
százalékban pozitív benyomást hagyott rajtam a regény. Cassandra Clare
rajongóknak mindenképpen ajánlom elolvasásra, ha még nem tették volna meg, akik
viszont most terveznek belecsöppenni a fantasy világ eme csodálatos sarkába,
azoknak előbb A végzet ereklyéit ajánlanám figyelmébe, mivel elég sok a
visszautalgatás.
***
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző
Kiadónak! Bár a regényt recenzióként olvastam, ez semmilyen mértékben nem
befolyásolta a véleményemet, a fent leírtakat mind őszintén gondolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése