Markus Zusak: A könyvtolvaj

A könyvtolvaj már azóta várólistás volt, mióta megfilmesítették, de valahogy mindig akadt fontosabb, érdekesebb olvasnivalóm. Végül mégiscsak sikerült elolvasnom, köszönhetően S. Beának, aki a Book Bloggers’ Challenge keretében hívott ki.

EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga. Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK

Ez a kis történet egy lányról, egy harmonikásról, néhány fanatikus németről, egy zsidó bokszolóról, és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL: A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT

Eredeti cím: The Book Thief

Sorozat: -

Megjelenés éve hazánkban: 2014 (először); 2016 (másodszor)

Eredeti megjelenés: 2005

Kiadó: Ulpius-ház (először); Európa Kiadó (másodszor)

Kiadói sorozat: -

Oldalszám: 544

Ahogy a fülszöveg is írja, a történet különös szemszögből lett elbeszélve: egyenesen a Halál mesél nekünk. Ez kétségkívül rendkívül különleges és kreatív, viszont, így utólag, van egy olyan érzésem, hogy sokkal közelebb tudtam volna kerülni a szereplőkhöz, ha ők maguk mondják el a saját történetüket. Viszont, ha már így alakult, tetszett, hogy az író nem adott nemet, életkort a Halálnak: mindenki olyannak képzeli el, amilyennek csak szeretné.

A történet alapköve a II. világháború, aminek hallatán azonnal felcsillant a szemem. (Rólam ugyanis tudni kell, hogy élek-halok a világháborús regényekért.) Szívmelengető volt látni, hogy a szavak még az ilyen szörnyűséges időkben is mennyit segíthetnek az emberek lelkén, és hogy a németek között nem csak elvetemült zsidógyűlölők éltek akkoriban, hanem jószándékú, segítő emberek is. Érdekes volt az is, hogy lényegében a narrátor szinte mindig elmondta hamarabb, mi fog történni, ki fog meghalni, és csak azután fejtette ki a dolgokat, mégis élvezhető maradt a könyv. Bár tudtam, mi következik, azt nem, hogy mikor, így folyamatosan fenntartotta az író a figyelmem.

Ami a legjobban tetszett a regényben, azok a szereplők közti kapcsolatok voltak. Amikor Liesel megérkezik a Himmel utcába, olyan, mintha egy nagy család életébe kapnánk betekintést. Ő ki nem állhatja őt, neki így kell köszönni, az pedig egy kicsit dilis. Szép lassan minden lakost kiismerünk az utcában, és végül már olyan felvenni és folytatni a regényt, mint a hazaérkezés.

Forrás

A főszereplővel viszont eléggé hadilábon állok. Gyakran nem értettem, mit miért tesz, a természete túl szeszélyes volt az én ízlésemnek. Gyakran pedig egy 15-16 éves lányt láttam magam előtt, miközben csak 11-12 esztendős volt. Értelmes, okos és bátor, sőt, néha inkább már vakmerő, mégis néha értetlen személyisége számomra túlságosan ellentmondásosnak tetszett.

Rudy-n sem igazán tudtam kiigazodni. Olyan volt, mintha folyamatosan bizonyítani akarna valakinek, csak éppen azt nem tudjuk meg, hogy kinek. A Liesel iránti érzései túlságosan fogadásszerűnek érződtek, mintha egyetlen csók megszerzése után már egyáltalán nem érdekelné a lány. Viszont azt mindenképp értékeltem benne, hogy megvédte a barátait, még ha sárban is kellett fetrengenie értük.

Összességében nekem tetszett a könyv. Nem lett a kedvencem, viszont egyszer el lehetett olvasni. A történetvezetés egy kicsit lassú, de érdekes, a karakterek hanyagul megformázottak, de az egymáshoz fűződő kapcsolatuk szívmelengető. Itt minden rosszban van valami jó, és minden jóban van egy kicsi rossz is. Ez pedig így egy furcsa, de élvezhető legyet alkot.

IDÉZETEK:

„Bárki nevezte is el a Himmel utcát, igencsak jó humorérzéke lehetett. Nem mintha földi pokol lett volna. Nem volt az. De az pokolian biztos, hogy mennyország sem volt.” (A Himmel németül mennyet, mennyországot jelent.)

„Ott lent nem volt világítás, ezért vittek magukkal egy petróleumlámpát, és lassan, az iskolai és az otthoni feladatok között, a folyóparton és a pincében, a rossz és jó napok alatt Liesel megtanult olvasni és írni.”

„Most Rudy és Liesel egyszerűen csak hazamentek a Himmel utcába.

Rudy a bolond fiú volt, aki egyszer feketére festette magát, és legyőzte a világot.

Liesel pedig a könyvtolvaj, akinek nem voltak szavai. De higgyétek el, a szavak már úton voltak, és amikor megérkeztek, Liesel úgy tartotta őket a kezében, mint a felhőket, és úgy csavarta ki őket, mint az esőt.”

„Azt hiszem, az emberek szeretnek nézni egy kis pusztítást. Homokvár, kártyavár, ezzel kezdik. És egyre nagyobb dolgok jönnek – ehhez nagy tehetségük van.”

„Sötéten lüktető szívem sötétségében tudom. Nagyon szerette volna.

Értitek?

Még a halálnak is van szíve.”

Már olvastad? Írd le Te is, mit gondolsz a könyvről! A véleménynyilvánításról további információkat Az oldal működése menüpontban találsz.