2016. február 24., szerda

Rick Yancey: Az ötödik hullám - Az ötödik hullám #1

Mint sok más disztópia- és könyvadaptáció-rajongót, engem is lázba hozott, amikor elkezdték vetíteni a könyvből készült film trailer-ét. Háromszor is megnéztem egymás után, és eldöntöttem, hogy nekem ezt el KELL olvasnom, mégpedig azonnal.

Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?


Eredeti cím: The 5th Wave
Sorozat: Az ötödik hullám
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 466

A könyv érdekessége az, hogy nem csak Cassie szemszögéből látjuk a dolgokat, hanem több, (h jól számoltam 4) szereplő meséli el nekünk a történetet. Ez nagyon tetszett, mivel egyszerűen imádom, amikor a szálak összefutnak és 2 olyan szereplő végre találkozik, akiknek eddig külön követhettük az útját, vagy, ahogy ezáltal értelmet nyer néhány nagyon fontos információ (igen, ez is egy tétel a furcsaságaim hosszú listájáról :P).

A cselekmény túlságosan lassan indult be az én ízlésemhez képest. Értem én, hogy fontos a világfelépítés és a háttérsztori ismertetése, de sokkal jobban élveztem volna a regényt, ha az előkészítő részt kicsit lerövidíti az író, és inkább a regény jelenére koncentrál. Mindenesetre, miután tényleg beindultak az izgalmak, alig tudtam letenni a könyvet, mert elkezdtek úgy istenigazából pörögni az események, és én csak kapkodtam a fejem.

Forrás
Cassie, a főhősnő, igencsak ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyfelől imádtam, mert mindenáron meg akarta menteni a kisöccsét, Sammy-t. Voltak viszont olyan pillanatai, (a könyv vége felé sajnos egyre gyakrabban) amikor legszívesebben vaslapáttal csaptam volna fejbe egy-egy tette, vagy megnyilvánulása után. Azonban azt tiszteltem benne, hogy nem adta fel egykönnyen, nagyon kitartó személyiség volt. Nem kezdett el nyafogni, ha letört a körme, és igen határozott egyéniség benyomását keltette.

Akik a szerelmi háromszögek szerelmesei, azok bel se kezdjenek Az ötödik hullámba. Rick próbál valami ehhez hasonlót összehozni, de nem túl sok sikerrel, amit pedig mégis sikerül felépítenie, azt földbe döngöli az utolsó 2 oldallal. Én legalábbis határozottan hajtépős hangulatba kerültem tőle.

Forrás
Ami pedig az űrlényes vonalat illeti… Többet vártam volna tőle. Ez a része a történetnek olyan volt, mintha az író Stephenie Meyer: Burok és Margaret Stohl: Ikonok című regényeit gyúrta volna egybe, és hozzákevert volna egy csipetnyi, de tényleg minimális mennyiségű saját ötletet.

Összességében annyira nem volt rossz a könyv, de határozottan nem lett a kedvencem. Akció volt benne rendesen, tetszett, hogy az író bizonytalanságban tudta tartani az olvasót. Így a könyv végén tényleg nagyot ütött, valójában ki melyik oldalon is áll. A szereplők és a romantikus szál viszont nem sikerült a legjobbra, reméljük, e téren fejlődést fog mutatni a folytatás.

Idézetek:
„Viszont csak akkor nevezhetünk valakit őrültnek, ha van valaki más is, aki normális. Mint a jó meg a rossz. Ha minden jó volna, akkor semmi sem lehetne jó.
Hűha. Ez aztán tényleg… őrülten hangzik. Őrült: ez most az új normális.”

„Annyira hozzászoktunk az elektromossághoz, hogy amikor nincs, fogalmunk sincs, mit kezdjünk magunkkal. Úgyhogy felugrálunk, és visítozunk, vagy összevissza csacsogunk, mint az idióták. Bepánikolunk. Olyasmi érzés, mintha valaki levágott volna az oxigénről.”

„Tudja, amit te is tudsz:
Elfutni=halál. Maradni=halál.
Rajta a sor, hogy megtegye a következő lépést.”

„Mi vagyunk a halottak. Senki más nincs már. Csak a múltbeli és a jövőbeli halottak. Holttestek és majdani holttestek.”

„Van egy régi mondás arról, hogy az igazság felszabadít. Azért ezt ne vegyétek be. Van, hgy az igazság csak rád csapja az ajtót, és közben ezer villámot szór.”

Már olvastad? Írd le Te is, mit gondolsz a könyvről! A véleménynyilvánításról további információkat Az oldal működése menüpontban találsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése