2019. november 2., szombat

Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség


Már legalább két éve várólistás a könyv, idén fel is került a 2019-esTBR listámra moly.hu-n, amit úgy érzem egész jó arányban teljesítettem eddig, bár kétlem, hogy teljesen sikerülne befejezni, amit elterveztem. Szóval amikor pár napja a könyvtárban jártam, már pont mentem volna a kölcsönzőpulthoz, amikor az utolsó pillanatban hátrafordultam és véletlenül megláttam ezt a könyvet az egyik polcon, egyből tudtam, hogy ő márpedig hazajön velem. Micsoda szerencse, ugyanis egy újabb kedvencet sodort az utamba a sors.

Leonidas lányát nyolc éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.
“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!” – Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője
“Teljesen magával ragadott!” – Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója
Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?
Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.
A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüssszörnyeivel.

Eredeti cím: Cruel Beauty
Megjelenés éve hazánkban: 2016
Eredeti megjelenés: 2014
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 422

2019. július 28., vasárnap

Jessica Sorensen: The Secret of Ella and Micha – Ella és Micha titka (A titok #1)

Ez a bejegyzés a Prológus Könyvek a strandon projekthetének keretein belül látott napvilágot.
A moly.hu-nak van egy olyan remek kis lehetősége, hogy ha nem tudod, mit olvass, a várólistádról kidob egy random olvasatlan könyvet neked. Nemrég én is így fedeztem fel újra Jessica Sorensen könyvét, és úgy gondoltam, biztos volt valami oka, hogy annak idején a várólistámra tettem, így ki is vettem gyorsan a könyvtárból egy példányt. A tengerparton gyorsan csúsznak a könyvek, (majdnem annyira, mint a plusz kilók felfele a sok finom kajától) így nekem sem tartott sok időbe, míg vegyes érzelmekkel letettem a kötetet a napozóágy mellé.

Ella fékezhetetlen, heves természetével tűnt ki, mindenki tudta róla, hogy ami a szívén, az a száján. De azután mindent maga mögött hagyott, egyetemre ment, és ott átváltozott valaki mássá, aki betartja a szabályokat, fegyelmezetten ügyel a rendre, és gondosan elrejti problémáit. Most azonban itt a nyári szünidő, és nem mehet máshová, mint haza. Márpedig fél, hogy otthon újból a felszínre bukkanhat mindaz, amit fáradságos munkával eltemetett, kivált, hogy Micha a szomszédban lakik.
Micha szexis, dörzsölt, magabiztos, és úgy olvas Ella lelkében, mint senki más. Mindent tud a lányról, még a legsötétebb titkait is. Ella tudja, hogy ha a fiú megpróbálja előcsalogatni régi énjét, nehezen bír ellenállni neki. Csak azt nem ismeri föl, hogy amikor távozott, magával vitte Micha szívének egy darabját. És a fiúnak most feltett szándéka, hogy újra megnyeri a lányt, akit elveszített.

Eredeti cím: The Secret of Ella and Micha
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Oldalszám: 264

2019. július 21., vasárnap

Leylah Attar: Papírhattyú

Ez a bejegyzés a Prológus Elvitte a víz projektjének keretein belül látott napvilágot.
Ez a könyv érdekes módon nem volt fent a várólistámon, csak néhány évvel ezelőtt egy csapattársamnál láttam, és mivel ismerős volt a borítója, ezért nemrég hirtelen felindulásból kikölcsönöztem a könyvtárból, amikor éppen arra jártam. Úgy kezdtem neki, hogy semmit nem tudtam a könyvről, még a fülszöveget sem olvastam el, és kellemes meglepetésként ért, hogy pont egy olyan regény akadt véletlenül a kezembe, ami ennyire tetszik.

A szerelem nem halhat meg soha.
Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.
Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

Eredeti cím: The Paper Swan
Megjelenés éve hazánkban: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Oldalszám: 376

2019. július 2., kedd

Lucinda Gray: Az aranykalitka

Ez a bejegyzés a Prológus Krimikirálynő projektjének keretein belül látott napvilágot.
Idén eddig nem sok időm volt a tankönyveken kívül mást olvasgatni, amikor viszont végre egy kis szabadidőhöz jutottam, igyekeztem olyan regényeket kézbe venni, melyek már régóta a várólistámon porosodnak. Úgy tűnik eddig 2019 elég eredményes volt ilyen szempontból, legalábbis a moly.hu-s listáim ezt mutatják. Ilyen módon került a kezembe Lucinda Gray alkotása is, amit még 1-2 évvel ezelőtt a húgom ajánlott nekem, én pedig, mivel a borítóba az első pillanatban beleszerettem, fel is tettem a TBR listámra.

„Úgy érzem magam, mint egy vadvirág, amit cserépbe ültettek, és a szobában tartanak. Nem vagyok jó helyen, nem kapok levegőt.”
A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon Katherine képes megőrizni ép elméjét, és nem roppan össze, mielőtt rájönne az igazságra?
Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.

Eredeti cím: The Gilded Cage
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 270

2019. május 27., hétfő

Chloe Seager: Randikatasztrófák

Ez a bejegyzés a Prológus Az idő homokja projektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Menő Könyveknek!
A Randikatasztrófák egy viszonylag friss megjelenés a Menő Könyveknél, és miután elolvastam a fülszöveget, egyből elkezdte piszkálni a fantáziámat, vajon milyen is lehet a könyv. Katy Birchall ajánlása is meggyőző volt a borítón, miszerint „Holly Bourne-rajongóknak kötelező”, ugyanis én már olvastam az írónő egy itthon is megjelent regényét, a Normális vagyok?-ot, amit nagyonszerettem, ezért úgy gondoltam, ha Chloe Seager csak egy icipicit is hasonlót tudott alkotni, akkor már nyert ügyem van.

Emma azt gondolta, járnak Leonnal. Egészen addig, míg a fiú valaki mást nem jelöl be a Facebookon, mint akivel kapcsolatban van. Bár egy ideig jó ötletnek tűnik Leon és új barátnője után kémkedni, Emma elhatározza, hogy új életet kezd, és az új blogján írja meg a randizós kalandjait. De az online világ olykor rázós tud lenni, például ha az ember rábukkan az anyukája Tinder-profiljára, vagy véletlenül közli az egész világgal, miért nem érdemli meg Leon egy lány szüzességét sem. És még mindig bonyolódhatnaka dolgok…

Eredeti cím: Dating Disasters of Emma Nash
Megjelenés éve hazánkban: 2019
Eredeti megjelenés: 2018
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 336

2019. május 7., kedd

Victoria Aveyard: Vörös királynő (Vörös királynő #1)

Ez a bejegyzés a Prológus Kastélyok és királyságok projekthete keretében látott napvilágot.
Már évezredek óta várólistás volt nálam ez a könyv, ezen indokkal be is került a 10 könyv, amit szeretnék elolvasni 2019-ben bejegyzésembe. Hallottam hideget is, meleget is a könyvről, de általánosságban tetszett az embereknek, ezt mutatja az is, hogy moly.hu-n jelenleg 87%-on áll a könyv. Tekintve, hogy szeretem a fantasy-t és a disztópikus világokat, ezért gondoltam biztos nekem is tetszeni fog, ami, mint később kiderült, egy igen helytálló következtetés volt a részemről.

AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.
Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.
A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.
A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Eredeti cím: Red Queen
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: GABO
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 422